"A jelenkori kultúráról szólva, sajnos szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy az csak egy vékony szubkulturális réteget érdekel" – mondja Gyurkovics Virág újságíró. "A népi kultúra inherensen tömegesebb mozgalom, amely könnyebben értelmezhető, egyszerűbb keretet használ. Azonos arányok tükröződnek a támogatásukban is. A jelenkori kultúrát terjesztő szervezetek csekélyebb támogatásban részesülnek és kisebb publicitást kapnak – fejti ki Gyurkovics Virág.

Antal Attila az Újvidék – Belgrád – Budapest reláción élő és dolgozó rendező szavai szerint a magyar közösség pillanatnyi helyzetét az egész társadalom helyzete jelöli és határozza meg, melyben a jobb élet reménye az államunk határán kívül dominál, már azzal is, hogy Magyarország elég közel van, és ez többszörösen igaz a magyar közösség tagjaira, főleg a fiatalokra, akik miután Magyarországon jártak egyetemre, nem is terveznek visszatérni Vajdaságba.

"Így minden évben a közösség jelentős – valószínűleg a legkreatívabb – rétege elhagyja Vajdaságot" – véli Antal. Hozzáfűzi, hogy a vajdasági és szerbiai különböző kultúrák tényleges és jelentős kommunikációját illetően a magyar kultúra és az állam többségi lakossága között valamilyen módon létezik.

Mészáros Zoltán történész véleménye szerint a többkultúrájúság és a kultúraköziség értelmében a többségi nemzeten a sor. "Nagyobb hajlandóságot kellene a kisebbségek megismerése iránt mutatniuk" – mondja, és hozzáfűzi, hogy a magyarok nagy megtiszteltetésként élik meg, ha valaki pár mondatot ejt magyarul, ugyanakkor a magyarok óriás erőfeszítést tesznek, hogy megtanuljanak szerbül.

"Ez tényleg óriási erőfeszítés (mint ahogyan az vice versa is). Ha valakinek az agyába egyszer beépül a magyar "szoftver", soha nem tud más nyelvet kiejtésbeli sajátosság nélkül (különösen a hangtan és a mondattan tekintetében) megtanulni, ugyanígy, ha valaki hatéves koráig nem tanulja meg a magyar nyelv "szoftverét", soha sem fogja kifogástalanul beszélni (tisztelet a kivételeknek). Tehát a kétnyelvűség az óvodában kezdődik, mert a gyermeknek az iskolába indulásig esélye van jól megtanulni a nem anyanyelvét is" – mondja Mészáros.

A pillanatnyilag Csehországban élő kultúrszociológus és irodalomkritikus Roginer Oszkár úgy ítéli meg, hogy Vajdaság adminisztratív egységként és a többnemzetiségűség politikai imaginációjaként, a jugoszláv szocializmus szétesése és az etno-nacionalista elsőbbségek erősödése folytán fokozatosan elveszítette jelentőségét.

A nemzeti közösségek folklorizálódása és a jelenkori alkotói tevékenység: A kisebbségi nemzeti közösségeket igen gyakran a folklór prizmáján át élik meg, illetve mutatják be, olykor vagy gyakran mellőzve a fejlődési típusú kulturális és művészeti kezdeményezéseket.

"Jelentős és fontos a folklórra összpontosítani, ám ha a nyilvános színtérről lassan eltűnik a modern művészet, a közösség láthatósága sajátos patinát kap és mások szemében lassan múltbeli közösséggé válik" – mondja Roginer Oszkár, majd hozzáteszi:

"A többségi lakosság – kivéve az évi néhány fesztivál-folklór bemutatót – számos kérdésben nem érzi, hogy együtt él másokkal. Másrészt a kutatások is rámutatnak, hogy a kisebbségi közösségek jobban bezárkóznak saját média és politikai köreikbe, és nem konzumálják a sajtót, a televíziós és rádiós tartalmakat, kivéve az anyanyelvükön."

Mészáros Zoltán szerint a magyarok helyzete sajátos. "Az anyanyelv miatt fontos, hogy a gyerekek énekeljenek és táncoljanak, mert így tanulják a nyelvet, és ezt érdemes már az iskoláskor előtt, sőt már a fogantatás pillanatától elkezdeni. Ezért nagyon fontos a folklór, ezért kell támogatni" – mondja beszélgetőtársunk és hozzáfűzi:

"Másrészt a jelenkori kultúra az informatív és szociális hálók révén konzumálható. Itt van a Pannon RTV, amely egész nap magyar nyelvű programot közvetít, és az RTV2 csatornáján is vannak magyar adások. A vajdasági magyarok az egykori rendszer miatt talán a legmodernebbek az összes kisebbségi magyar közül. Tito idejében az avantgárd, a provokatív líra és próza jelen volt, de tudni kellett hol a határ. Mindent lehetett bírálni, csak Titót, a jugoszlávságot, a kommunizmust és a testvériség-egységet nem. Milošević gazimesztáni beszéde után kritikusabb hangnemre váltottak, amely megtartotta az összes modernista jellemzőt."

"Ha egy közösség "lefagy" a hagyományokban, illetve a múltban, akkor nem is kell a jelen jelentős tényezőjének tekinteni, olyan tényezőnek, amely hathat a szociopolitikai folyamatokra" – véli Antal Attila.

"Mint egy múzeumi kiállítási tárgy. Veszélytelen és jelentéktelen azon kívül, hogy amikor vendégek érkeznek, bemutatható a kulturális sokszínűség ékes példájaként. Sajnos, ehhez részben hozzájárulnak maguk a kisebbségi közösségek is, amelyek rákényszerülnek (vagy ezt úgy érzik), hogy megőrizzék identitásukat és állandóan bizonygatniuk kell történelmi megalapozottságukat, ahelyett hogy a kulturális örökséget élő jelenségként értelmeznék, amely naponta épül és megújul" – egészíti ki Antal.

A jó gyakorlat példájaként említi a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház munkájának eredményeit, melynek sikerült átlépnie a helyi társadalom kereteit. "Ez az intézmény rövid idő alatt a jelenkori színház jelentős példájává vált, nem csak a magyar közösség kereteiben, hanem az egész Szerbia szintjén" – mondja Antal Attila.

Roginer Oszkár úgy véli, hogy a magyarok a jugoszláv társadalomba akkor illeszkedtek be legjobban, amikor tényleg multikulturális és nyitott volt, nem csak a többi nemzet és nemzetiség, hanem a világ felé is. Véleménye szerint az olyan írók, politikusok és művészek, mint Ladik Katalin, Tolnai Ottó, Vicsek Károly, Váradi Tibor és mások, megjelölték a vajdasági magyar közösség fejlődését.

"Ők tényleg olyan karriert futottak be, melyek meghatározóak volt mind a vajdasági és jugoszláviai magyar közösségben, mind pedig globális szinten. Ladik Katalin például együttműködött Lawrence Ferlinghettivel, Vicsek Károly filmjeit esti műsoridőben vetítette a zágrábi, szarajevói, … televízió. Tolnai Ottó a Jugoszláv Írószövetség elnöki tisztségét töltötte be, míg Váradi Tibor Jugoszlávia igazságügy minisztere volt és egyetemi tanárként különböző európai és amerikai egyetemeken adott elő" – részletezi Roginer, míg Antal Attila a vajdasági magyarok soraiból származó befolyásos és jelentős személyiségek listáját az ismert és elismert színházi rendezők Nagy József és Urbán András nevével egészíti ki.

Ahogyan Mészáros Zoltán mondja, három kötet (Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz I-III.) foglalja magában a művészek és tudósok listáját, akik hozzájárultak a magyar közösség fejlődéséhez. "Azt hiszem, nem lenne helyénvaló kiemelni egyes kiválóságokat, mert a többi kiválóság kimaradna. Ezen kívül van még egy többször frissített kiadás a Ki kicsoda Vajdaságban, mely felsorolja a még élő és nagyon fontos alkotókat" – mondja Mészáros hangsúlyozva, hogy a legújabb tendencia a hálózatépítés és az intézmények létrehozása. "Az intézmények biztos hátteret biztosítanak különféle profilú alkotóknak" – teszi hozzá.

"Amikor végignézek a kortársakon, az a tapasztalatom, hogy a szabad művészek többségét előbb vagy utóbb megfojtja ez a légkör, egzisztenciális bizonytalansággal, politikai sérülékenységgel, és sokan azért mennek el, de szinte mindegyikük mindig büszke lesz vajdasági gyökereire, mert ez a környezet alapozta meg alkotói személyiségüket" – mondja Gyurkovics Virág.

"Major Nándor 1980. évi és Pásztor István mai megközelítőleg azonos pozíciója szinte össze sem hasonlítható. A befolyás, hatalom/társadalmi cselekvés természete, de a politikai technológiák mintája szinte mindenben eltér. Nem csak az adott pozíció befolyása és fontossága kérdésében, hanem a döntések eredetiségében és autonómiájában Belgrádhoz és Budapesthez viszonyítva és a vajdasági lakosság, intézmények, községi egységek viszonylatában, amelyekre a döntések vonatkoznak, és akik ezeknek a döntéseknek a kimenetelét megérzik mindennapi tevékenységükben. Ma, amikor minden fontos határozat Belgrádban vagy Budapesten születik, Újvidék számos kérdésben csak hatalmi kirakat marad, nem pedig a politikai párbeszéd vagy közérdek védelmének színtere. A mobilitás és a kontinentális vagy éppen globális jelleg elismerése, de párhuzamosan a kisebbségi mikroverzumban való lehorgonyzása ma szinte ismeretlen" – szögezi le Roginer Oszkár.

A magyarok kultúrája és a kisebbségi nemzeti tanács: A kisebbségi nemzeti közösségek kultúrpolitikájának kialakításában az elmúlt tizenöt évben a kisebbségi nemzeti tanácsok fontos tényezőt képviselnek.

"Ezt az intézményt a miloševići diktatúra nyomorúságában gondolták ki, amikor a bátor értelmiségiek azt latolgatták, mi kellene ahhoz, hogy a magyarok jól és feszélyezetlenül érezzék magukat a közös szerbiai létben. Kikristályosodott, hogy fontos a hivatalos nyelvhasználat, az iskolarendszerre, a tömegtájékoztatásra és a kultúrára gyakorolt hatás" – véli Mészáros Zoltán úgy tekintve, hogy az említett intézmény nyitott az új elképzelések előtt és gondot visel arról, hogy létezik a közösségi szellem.

Roginer Oszkár és Gyurkovics Virág azonban a kisebbségi nemzeti tanács intézményét más módon szemlélik. "Mint minden más intézményes keret, a Magyar Nemzeti Tanács is Budapest-Belgrád viszonylatában működik. A szerbiai magyarok mikroverzumát éppen ezért főként ezeknek a fővárosi köröknek a hivatalos folyamatai és elvárásai határozzák meg, vagy éppen a helyi értelmezése annak, mit szeretnének ezek a körök. Az autentikus és felismerhető, alulról szerveződő kezdeményezés rendkívül kevés" – mondja Roginer.

"Az elképzelés, hogy a kisebbségre nézve fontos kérdésekben a kisebbségi önkormányzat szerve döntsön, nem rossz, ám a gyakorlat azt mutatja, hogy a Magyar Nemzeti Tanács munkájában pártérdekek uralkodnak, ami nem teljesen fedi a vajdasági magyarok álláspontját" – mondja Gyurkovics, és leszögezi: "Ez a módszer nem támogatja a szabad véleménynyilvánítást és gondolkodást. Általános tapasztalat szerint a kultúra ilyen módon történő irányítása ellenkultúra születését ösztönzi, vagy azokat, akiknek a kultúra alapvető emberi szükségletet jelent, távozásra kényszeríti. Sajnos, ezt utóbbi közelebb áll a valósághoz."